Fedélzeten a The Biebers! |Koncertajánló|
2016. november 21. írta: Kultúrjunkie

Fedélzeten a The Biebers! |Koncertajánló|

15128967_1070198066430292_6657894264466232000_o.jpgNovember 24-én hajóvonták találkozása lesz Biebers módra.

A 2012-ben alakult The Biebers hatfős csapata alkotja az ország legkúlabb bandáját. Eleinte senki sem tudta, hogy ki áll a The Biebers mögött, pedig a zenei projekt olyan slágereket alkotott mint a Sorry, a Dance vagy a Stay. Még akkor sem volt publikus a névsor, amikor a Sorry lett az év hazai modern pop-rock hangfelvétele a Fonogram-díjkiosztón.

Később kiderült, hogy Puskás Peti és testvére, Puskás Dani is az alapítók között van, és még néhány tag neve kiszivárgott a sajtóban és a koncertek alatt. A The Biebers azóta is megállíthatatlan! A srácok az előző nyarat szinte a színpadon töltötték, hiszen miután tavaly a második helyen végeztek a Nagy-Szín-Pad versenyen, Robbie Williams és az Imagine Dragons budapesti koncertjén is zenélhettek, majd brutális tempóra kapcsoltak és a fesztiválok közönségének is megmutatták, milyen az igazi #galaktikus #szexizés!

A munka azóta sem állt meg, a Puskás testvérek ugyanis nyár végén hozták ki 'A Város' című első magyar nyelvű kislemezüket!

ÍV sem a lámpalázat, sem a tétlenséget nem ismeri, így miután elbúcsúzott a Mantra Pornotól, megalapította a PLÜSSS lány triót, melynek tagjai között Horányi Juli is szerepelt. Bár a formáció csak egy évet élt meg, American Boy című Kayne West feldolgozásukkal elnyerték a Jazzy Rádió dalversenyének közönségdíját is. Szólókarrierje 2013-ban egy felkéréssel indult, amikor ByeAlex megkérte, énekelje vele a készülő lemeze Bocs, hogy című dalát. A rádiókból is jól ismert duett élőben elsőként a Sztárban Sztár műsorában csendült fel. Ekkoriban vette fel az ÍV művésznevet is. 2014-ben édesanya lett, ám az altatódalok éneklése mellett jut ideje énekesnői karrierje gondozására is. Így született meg A Dal döntőjébe bekerült Fire című szám is, mely ÍV és Tóth Lóránt zeneszerző sok éves együttműködésének az eredménye. 2015 májusában megjelent leendő lemezeének következő dala, a Casanova, ezt a Moments című dal követte, mely tavaly novemberben debütált a rádiókban és a zenecsatornákon, ehhez a dalhoz a nyáron még videóklippet is forgatott egy baráti társasággal.

A Dalt idén is sikeresen zárta a Love kills me című dalával.

 Jegyek

Facebook esemény

 

Forrás: A38 | Fotó: The Biebers

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6511987044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása